Biológia
Nicotiana
A dohánynak sok fajtája létezik, amelyek mindegyike a Nicotiana növény nemzetséghez tartozik. A dohány az Észak-és Dél-Amerikában, Ausztráliában, Dél-Nyugat-Afrikában és a Csendes-óceán déli vidékein őshonos nadragulya (Solanaceae) családjába tartozik.
Sok növény tartalmaz nikotint, aminek a fő szerepe a kártékony rovarok távoltartása. A dohány magasabb koncentrációban tartalmaz nikotint, mint a többi növény. Azonban ellentétben más Solanaceae fajjal, a dohány nem tartalmaz tropaid alkaloidákat, melyek nemcsak a rovarok számára jelentenek fenyegető veszélyt, hanem az emberekre és egyéb állatokra tekintve is ártalmasak.
Mindezek mellett fontos kiemelni, hogy jó pár olyan növényevő van, mely el tudja fogyasztani a Nicotiana fajokat anélkül, hogy az bennük kárt okozna.
Típusok
Többfajta dohány létezik, beleértve, de nem kizárólagosan az alábbiakat:
Füstöléssel szárított aromás: nyílt tűz füstjével szárított dohány. Az Egyesült Államokban, közép-Tennessee északi részén, Kentucky középső részén és Virginiában termesztik. A Kentucky és Tennessee államokban termesztett, füstöléssel szárított dohányt bagó, nedves tubák, bizonyos fajta cigaretták alkotóelemeként valamint pipadohány keverékekben használják. Egy másik füstöléssel szárított dohányfajta a Latakia, melyet az N. tabacum keleti fajtáiból termesztenek. A leveleket Ciprus és Szíria helyi keményfáiból és cserjéiből rakott parázsló tűz felett pácolják és füstölik.
A „Virginia” dohányokat többnyire hőbefúvásos pajtákban, forró levegővel szárítják. A legtöbb kanadai és angol cigaretta 100%-os tisztaságú Virginia dohányból készül. Termesztésük nagymértékben gépesíthető, fermentálásuk jelentős mértékű beruházást igényel, ami elmaradott régiókban rendkívüli kihívásokat állít a termelés elé .
A Burley dohány természetes úton szárított, főként cigaretta gyártására használt dohányfajta. A Burley termesztése tavasszal, polisztirol tálcákra helyezett raklapos magok trágyázott vízen való lebegtetésével kezdődik. Rendkívüli kézimunkát igényel, ami miatt jellemzően elmaradott területeken foglalkoznak vele.
A Cavendish inkább szárítási folyamat és vágási módszer, mint dohánytípus. A feldolgozás és a vágás hozza ki a dohány természetes édes ízét. A Cavendish-t bármilyen típusú dohányból elő lehet állítani, de általában a Kentucky, a Virginia, illetve a Burley fajták egyikéből vagy azok keverékéből készül, és leggyakrabban pipadohány vagy szivar készül belőle.
A Criollo dohány elsősorban szivar készítésére használt dohánytípus. Több forrás állítása szerint is ez egyike azon kubai dohányfajtáknak, mely Kolumbusz idejében tűnt fel.
A Dokham eredetileg Iránban termesztett dohány, melyet levelekkel, kéreggel és gyógynövényekkel keverve ún. Midwakh pipában szívnak el.
Az Oriental dohány Törökországban, Görögországban, Bulgáriában és Macedóniában termesztett, napon szárított, erősen aromás, kis levelű fajta (Nicotiana tabacum). A legkorábbi cigarettafajták közül számos nagyrészt vagy teljes egészében Oriental dohányból készült; manapság főként pipadohány-keverékekben és kevert dohányból készült cigarettákban használják. A hagyományos dohánykeverékből álló cigaretták többnyire virginiát, a burleyt és orientalt tartalmaznak.
Perique: egy bizonyos Pierre Chenet nevű földművesnek tulajdonítják a feltalálását, aki nyomásos fermentálással először 1824-ben állított elő perique-t. A pipadohányok „szarvasgombájának” tartott perique-t több kevert pipadohány alkotóelemeként is alkalmazzák, azonban tiszta fogyasztásra túl erőteljes. A frissen nedvesített Perique-t egykor bagóként is használták. A Perique-t jellemzően tiszta Virginia dohányhoz keverik, ezzel pikáns ízt, erőteljességet és frissességet kölcsönözve a keveréknek.
A Shade dohányt az egyesült államokbeli Connecticutban és Massachusettesben termesztik. Az első connecticuti telepesek átvették a bennszülött amerikaiak pipázási szokását, és elkezdték a növényt kereskedelmi léptékben termeszteni. Eleinte a puritánok „gonosz gyomnak” titulálták. A Shade termelés túlélt néhány nagyobb katasztrófát, többek között az 1929-ben pusztító jégesőt, a 2000-ben fellépő barnagomba járványt, azonban jelenleg az ingatlan-spekulánsok számára értékes földterületek miatt az eltűnés veszélye fenyegeti.
White Burley: 1865-ben az Ohio-i Brown County-ban egy George Webb nevű termelő észrevette, hogy az általa elültetett vörös Burley magvakból fehéres színű növények fejlődtek ki. Hagyományosan, levegőn szárította a leveleket, amelyek nagy meglepetésre enyhébb aromát produkáltak, mint más dohánytípusok.
A vad dohány őshazája az Egyesült Államok és Mexikó délnyugati része, valamint Dél-Amerika egyes területei. Növénytani neve Nicotiana rustica.
Az Y1 az 1970-es években Brown & Williamson által keresztezéssel létrehozott, szokatlanul nagy mennyiségű nikotint tartalmazó dohányfajta. Az 1990-es években az Amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerügyi Hatóság (FDA; Food and Drug Administration) ezt a fajtát hozta fel annak bizonyítékaként, hogy a dohányipari cégek szándékosan manipulálják a cigaretták nikotin tartalmát.
Termesztés
A dohányt más mezőgazdasági termékekhez hasonlóan termesztik. A magvakat eleinte csak szétszórták a földön, de a fiatal növényeket gyakran megtámadta a földi bolha (Epitrix cucumeris vagy Epitrix pubescens), ami miatt 1876-ban a dohánytermés fele megsemmisült az Egyesült Államokban. 1890-re kikísérletezték, hogy a fiatal növényeket egy vékony szövettel lefedett keretbe kell tenni. Ma a dohánymagokat hideg- vagy melegágyba vetik, a csírázást a fény indítja be.
Miután a növények eléggé kifejlődtek, kiültetik őket a földekre, ahol az ún. dohánypöcök segítségével viszonylag nagy lyukakat ásnak a palánták számára. A 19. és 20. században különféle gépesített dohányültető eszközöket találtak fel, melyek egy lépésben képesek lettek a lyuk kialakítására, műtrágyázásra és a palánta beültetésére.
A dohány egynyári növény, betakarítása többféleképpen is lehetséges. A legrégebbi módszer szerint az egész növényt begyűjtik: sarlóval elvágják a növény szárát a talaj közelében. A tizenkilencedik században, a Virginia dohányt úgy kezdték betakarítani, hogy a megérő dohányleveleket egyesével húzták le a szárról. Mindig a legalsó levelek érnek meg először, így egy termőföldnyi dohányon több, úgynevezett ‘húzást’ is végezhetnek. Egy másik módszer a „fejelés”, arra utal, hogy mielőtt a leveleket módszeresen eltávolítanák és végül az egész növényt betakarítanák, eltávolítják a dohány virágját. Az ipari forradalom idején a levelek szállítására használt aratókocsikon ember hajtotta karózót használtak, mely egy olyan készülék volt, mely a dohányleveleket zsineg segítségével karókra rögzítette. Manapság a hatalmas termőföldeken gépi vagy kézi erővel végzik a betakarítást, bár a virág fejelése és egyes esetekben az éretlen levelek letépése még mindig kézzel történik.
Szárítás
A szárítás és az azt követő érlelés lehetővé teszi a dohánylevélben található karotinoidok lassú oxidációját és bomlását. Ez a folyamat a dohánylevélben bizonyos vegyületeket termel, létrehozva a füst ‘bársonyosságát’ adó édes széna-, tea-, rózsaolaj vagy gyümölcsös aromát. A keményítő cukorrá alakul, amely glükozálja a fehérjét és előrehaladott glikációs végtermékekké oxidálódik. Ez egy karamellizációs folyamat, ami tovább fokozza az aromát. Az említett glikációs végtermékek dohányfüstön keresztül történő belégzése hozzájárul az érelmeszesedés és a rák kialakulásához . Az AGE-szint a szárítás módszerétől függ.
A dohányt többféle módszerrel szárítják, ezek közül néhány:
Levegőn szárított dohány: jól szellőző pajtákban 4-8 hétig szárítják a dohányt. A levegőn szárított dohány alacsony cukortartalmú, amely a dohányfüstnek könnyű, édes ízt ad, magasabb nikotintartalommal. Többnyire a szivarok készítéséhez használt dohányt és a Burleyt szárítják ezzel a módszerrel.
A füstöléssel szárított dohányt nagy fészerekben felakasztják, ahol folyamatosan vagy szakaszosan égő, keményfából rakott, alacsony hőfokú tűz segítségével a folyamattól és a dohánytól függően három naptól tíz héten át tartó időszak alatt kiszárítják. A füstöléssel szárított dohány alacsony cukortartalommal és magas nikotintartalommal bír. A füstöléssel szárított dohányból pipadohány, bagó, illetve tubák készül.
A hőlégbefúvásos szárításnak nevezett eljárással szárított dohányt eredetileg dohánykaróra fűzték, melyeket a szárítócsűrben (Ausztr.: aszaló, más néven dohányszárító) elhelyezett keresztrudakról lógattak le. A csűrben a kívülről táplált kemence tűzét vezető csövek futnak, így a dohányt a forró levegő szárítja, füst nem éri. A forró levegő segítségével távolítják el a vizet a levelekből. Ez a folyamat egy hétig is eltarthat. Ezzel a módszerrel cigarettadohány készül, melynek magas a cukortartalma, valamint közepes vagy magas a nikotintartalma.
A napon szárított dohány esetében a leveleket a szabadban akasztják ki úgy, hogy érje a napsütés. Ezt az eljárást alkalmazzák Törökországban, Görögországban és a mediterrán országokban az oriental dohány elkészítéséhez. A napon szárított dohánynak alacsony a cukor és nikotintartalma és cigaretta előállítására használják.
